"Te tényleg itt dolgozol?"....1.fejezet

Egész nap csak a suliban gubbasztottam és vártam a "szent" csöngetést, hogy végre vége legyen a napnak. Nem kívántam tovább bámulni a fiú osztálytársaim arcát, akik nagyra vannak magukkal. Azt sajnos nem tudom miért.
- Végre kicsöngettek!- mondtam magamban. Közben meg a hülye osztálytársam JR. (mi csak így hívjuk) elkezdett táncolni mellettem, mit egy idióta.
- Péntek van hálelúja! Péntek van hálelúja! - és ezt kezdte énekelni.
- JR. kérlek! Hagyd abba! - fogtam a fejemet. Mark meg benyomott egy számot a telefonján.
- Ugyan már! Gyere táncolj velem!
- Még csak az kéne! Nem! - ráztam a fejem. - Menjél táncoljál Tinával!
Erre ő is felkapta a fejét.
- Nehem...! Menjetek a közelemből!
Közben Bhuwakul(...Hm....Mi őt csak BamBam-nak hívjuk, mert elsőben egyszer-kétszer mérgesen jött be a suliba és azóta elneveztük BamBam-nak), oda jött hozzám, megfordította a velem szemben lévő padnak a székét és leült. Majd csak nézett, hogy írom fel a füzetembe a házit.
Egyébként mindenki azt mondja, hogy tetszek neki, mert az ideálja vagyok meg ilyesmi....Nem...Nem igaz...Nekem nem tetszik Bami csak haverok vagyunk.

- Mi az? - néztem fel félmosollyal az arcomon. 

- Semmi. - bámult mosolygó szemeivel és szájával. Eltelt két perc és még mindig. 

- Na de most komolyan, mi az? Van valami az arcomon, vagy mi? 

- Semmi. - már megint ez a választ adta. Végül meguntam, felálltam és kimentem a szekrényemhez, hogy kiszedjem a cuccaimat. Kinyitottam, majd elkezdtem a könyveimet a táskámba pakolni. 

- Mit csinálsz? - csukta be hirtelen a szekrényem ajtaját Mark. Ha nem húztam volna el, akkor most a kezem fájna.

- Először is megkérdezem tőled, hogy megőrültél-e, mert, majdnem a kezemre csaptad az ajtót, másodszor meg pakolok a táskámba, mert nemsokára megyek haza.
- Haza kísérhetlek? - néz rám kis kutya szemekkel. Mindig nagyon aranyosnak tartottam Mark-ot, de soha nem zúgtam belé.
- Hát...Nem is tudom...
- Ugyan...! Yooni~! Kéérlek! - nyafog nekem.
- Jó...! Egye fene, haza kísérhetsz! - adom be a derekam.
- Oké! Mikor indulunk?
Becsukom az ajtót.
- Most! - mosolygok.
A ajtóhoz sétálunk. Aranyosan kinyitja előttem az ajtót és előreenged. Mark-ot mindig úgy ismertem meg, mint egy udvarias, ám még is kicsit bohóc fiút. Én kilépek az ajtón,majd ő is jön.
Már a kapuban vagyunk mikor...
- Hé, Mark! Nem jössz velünk haza? - jönnek a haverjai.
- Most nem! Majd megyek utánatok, csak megígértem Yoon-nak, hogy hazakísérem. - mondja.
- Ja...Szia Yoon! Te voltál ma suliban?! - lepődik meg mellettem Jr.
- De kedves vagy Jr.! És is nagyon kedvellek! - simítom meg a vállát.
- Tudom én azt jól, Yooni!
Erre mindenki kuncogni kezd.
- Mi lenne, ha mi is elkísérnénk aztán megyünk haza, oké?
- Nekem mindegy...- mondom. - Na gyertek ti nagy szamarak! - elindulok a haza vezető úton.
Egész végig nem tudták befogni a szájukat. Hol ez dumált, hogy az. Mikor végre hazaértünk hálát adtam istennek, hogy végre nem kell látnom ezeket a hülyéket KÉT teljes napig. Csak annak nem örülök, hogy nekem még ma dolgozni is be kell mennem. De persze ők nem tudják.
Mikor a kapunk elé értünk azt veszem észre, hogy Mark mindenkit elküld a közelünkből.
- Na eredjetek arrébb!
- Jól van, jól van!- húzódnak félre a fiúk. Engem is kicsit távolabb tol a fiúktól, mert nem állnak eléggé messze.
- Öm...Yooni! Mindig is akartam mondani valami, csak nem mertem.
- És mi lenne az?
- Öm...Így nem merem elmondani...Én...öm sze...szeret...szeretlek téged...
- Öm...Mi? - nevetek kicsit, mintha félre értettem volna, de nem. Hogy mi?!
- Igen, de kérlek ne húzd fel magad!
- Ne...nem vagyok mérges csak kicsit furcsa...
- Furcsa? Ez furcsa? Annak örülj, hogy először még nem smároltalak le! - nevet. Amin én csak bizonytalanul tudok nevetni. - Na? Mit mondasz? Lennél a barátnőm?
- Öm...Még gondolkoznom kell rajta...Jó?
- Persze! Aham! Jó! Akkor gondolkozz el és majd akkor add a választ amikor akarod. - zavarában még a tarkóját is elkezdte vakarni. Én csak mosolygok szégyellőségén, majd megpuszilom homlokát és elköszönök.
-Sziasztok fiúk! - és bemegyek. - Megjöttem, anya! - felmegyek a szobámba, majd átöltözök és megyek is dolgozni.

Gyorsan lépkedek ugyan is már így is el vagyok késve. Kis koromban mikor edzésekre mentünk nővéremmel, akkor gyorsan kellett lépkedni, ezért most az utcán mindenkit lehagyok. Végül beérek és elfoglalom helyemet a zongora mögött. Egyébként egy kávézóban dolgozom, mit zongorista. Előveszem a táskámból a kottákat. Majd a zongora kottatartójára rakom őket. Majd ráhelyeztem kezeimet a billentyűkre és játszani kezek. Mikor zongorázok olyan nyugodtak érzem magam.
- Szia Yooni! - köszönnek barátnőim.
- Sziasztok! - köszönök.
- Zongorázz valami olyasmit, amit egy híres énekes énekelt. - mondja Tina.
- Nekem jobb ötletem van!

Még énekelek is hozzá, amit a barátnőim mosolyogva néznek. Közben meg Byul szolgálja ki a vendégeket.
- Hello! Mit hozhatok?
- Szia! 7 pohár kapucsínót kérek.
Erre mind a hárman odanézünk. Meglátom a 7 hülye gyereket az iskolából,akik hazakísérnek. Megállok az énekléssel és megpróbálok mozdulatlan lenni, mert nem akarom, hogy meglássanak. De nem sikerül.
- Szia Yoon!- oda rohannak hozzám.
- Óh...sziasztok...
- Hallottuk valakinek a hangját, de azt nem tudtuk, hogy te vagy! Nagyon szép, énekelj tovább!
Kissé megszeppentem.
-  Na! Kezd el! - mosolyog rám Jr..
- Oké...- és elölről kezdem az egészet.
- Woow...- hallom meg Bami hangját. - Gyönyörű...- halkul el a végére. Ő mindig olyan, aki szégyellős és mindig hátul áll. Nem sokszor hallom a hangját.
Befejeztem és mindenki tapsviharban eredt ki.
- Nagyon szép hangod van...-ámuldozott Mark.
- Köszi....
- Ugyan már...! Ez csak természetes!- mosolygott, amire én is.
- Byul! Ma meddig tart a munka időm?
- Nem tudom, Yoon! Nagyon kevesen vannak.
Hát ez nem jó hír. Mert ha sokan vannak, akkor sok a bérem, de így. Alig ül bent valaki.
- Yoon! El tudod játszani a GOT7 debütáló számát? - kérdi Tina. Ebben a pillanatban lépet be az ajtón Min.
- Hello mindenkinek! - köszönt.
- Szia, Min! - mondtuk egyszerre.
- Yoon! - türelmetlenkedett Tina.

- Igen is kapitány! - és belekezdtem.
Mikor a fiúk elkezdtek énekelni, akkor jöttem rá, hogy ők azok. Kikerekedett szemekkel játszottam tovább.
- Hú, de jók! - hajolt közelebb Min.
- Aham! Én is azt hiszem...
Közben Bami-ra néztem. Hihetetlen volt. Nem is annyira szégyenlős , mint ahogy gondoltam. Sőt...egészen...